Szépen belesétáltunk, és ott is ragadtunk. Az „rendőrség” beleegyezett abba hogy a Jobbik és a gárda Horthy bevonulásáról megemlékezzék. Már kivonultak a huszárok is, gyönyörű ruhában, telivér lovakkal, gyülekeztek a gárdisták, jöttek az emberek.
Aztán kavarodás támadt, mert az igazmondó „rendőrség” az utolsó pillanatban megtiltotta az együttes vonulást.
Hallottuk, hogy délután Lendvai Ildikó hisztérikusan követelte, hogy a „rendőrség” verje szét, oszlassa föl a megemlékező menetet.
Lendvainak eszerint saját hadserege van, amelynek ő diktál. Hogy neki ki adja a parancsot? Önökre bízom, hogy kitalálják.
Ha nem vonulhatunk a civilekkel, hát menjenek, mi várakoztunk. Később elindultunk, mire kitalálták, hogy a gárda vonulása alakzatban történik. Na. Szépen mentünk a járdán. Ez rémületes. Iszonyat.
Aztán láttuk, hogy annyi „rendőr” áll a Móricz Zsigmond tér torkolatánál, hogy kitesz egy kisebb hadsereget. Kétlábúak és négylábúak vegyesen. Alakzatban. Fegyveresen. Gázálarccal, sisakosan, tonfásan.
Egyszeriben elzárták mögöttünk is az utat, innen aztán kijárat nem volt semerre.
Sokáig nem történt semmi, a tőlünk elszakított civilek kiabáltak, szidták őket, ki is járt nekik. Aztán elkezdődött az elhurcolás. Valaki kiált: Adjon az Isten!, jön rá az égrengető válasz: Szebb jövőt!, és már viszik is, egy szem embert, nyolcan. Ez megtörtént jónéhányszor, a Bartók Béla út házainak falába beleivódott kitörölhetetlenül a szebb jövő kívánása.
Hogy, hogy nem, vannak azonosító nélküli „rendőrök”, a jogvédők tiltakoznak, egyikük szeretne a sorfalon kívülre jutni, mert ügyfelét elvitték. A „derék magyar(?) rendőr” taszít egyet rajta, és áll, mint egy oszlopszent. A jogvédőnek kuss, itt magyar ember ne kotkodáljon jogokról.
Egy póznahosszú „rendőr” áll emberek karéjában, a mellének szegezik a kérdést, milyen jogszabály szerint járnak el? Egyet sem tud megnevezni, durcás, mert egy bajtársunk filmre veszi, nagyon odavan. Mert neki vannak személyiségi jogai. Szóba kerül Lendvai Ildikó utasítása is, erre azt válaszolja, ő nem ismeri Lendvai Ildikót. Neeem? Hát igen tájékozott lehet, mondjuk többet nem is reméltünk, de szaglik ez valahol. Lehet, hogy hazugságóra is van a rendőriskolán?
Aztán csődület támad, egy hat év körüli kisfiút fog közre öt „rendőr”, kísérik. Az emberek úgy ugranak oda, mint akiket a darázs csípett meg, mindenki azt hiszi, őt is bevinni készülnek. Milyen érdekes, a kép láttán ez az utca emberének első gondolata.
Kiderül, elszakadt a szüleitől, hozzájuk vinnék. Öt felfegyverzett alak. Bizonyára azért nem egy fogta meg a kezét, mert a gárdisták kisfiúkat vacsorálnak, s ettől kellett az ifjat megmenteni.
A rádión hallatszik, mindenkit igazoltatni kell, alighanem szabálysértési eljárást indítanak ellenünk.
Nekem egy törzsőrmester vagy miféle jutott, felírtam az azonosító számát, megkérdeztem a nevét. Följelentem.
Nagyon kell valami nekik. Magyarország. Az MSZP népszerűségének százalékos aránya egyre csökken. Valamit tenni kell. Kirobbantani valamit, hogy lehessen felfordulás, az az ő elemük. Hoznak majd valami törvényt, rendeletet, miegymást, hogy azt törvénytelenül teszik, na és?
Már minden cigány tudja, neki mindent lehet most. Az emberek már szinte csak az Új Magyar Gárdában reménykednek. Őket hívják. Lesz is haddelhadd, egyre több. Csapdák tömkelegét állítják majd nekünk. Előbb-utóbb csak elszakad a cérna valahol, és akkor már lehet valami nagyobbat is kavarni, mert tűrhetetlen, hogy az emberek a gárdistákat szeressék. Pedig szeretik.
Az igazoltatás után elindultunk a Gellért tér felé. Akik láttak, nem lapultak a falhoz, mosolyogtak. Kiáltottak: Éljen a gárda! Buszból integettek, mi visszaintegettünk. A villamoson serdülő lánykák utaznak, épp leszállni készülünk, amikor ezt hallom: Nem a gárdistáktól kell félni, hanem a rendőröktől. Jól tudod, kislány, mondd el a többieknek is. Higgyetek bennünk, mert bennünk hihettek.
AJÁNLOM AZ OLDALT
