Keveregtem, kavarogtam,
Amíg végre feljutottam,
Rúgtam, téptem, zúztam, fúrtam,
Két fogantyút is meghúztam,
Így jutottam egy hatosra,
Szép, kényelmes villamosra!

Aztán engem téptek, zúztak,
Törtek, nyúztak, fúrtak, húztak,
Eltapostak oly laposra,
Mint egy csomagot a posta.
Kitekerték lábam, nyakam,
Nem is én voltam már magam,
Kitaposva, kiteperve,
Vesém, hátam összeverve,
A lábamra ketten léptek,
Ott tapostak, ahol értek,
Ráestem egy kövér testre,
Vígan emlékezem Pestre.
Így kerültem egy hatosra,
Híres pesti villamosra.

"Menjen beljebb..!" ordítottak,
A félénkek összerogytak.
Beljebb jutott, aki fázott,
A kocsi jól összerázott.
Könnyek kínban összefolytak,
Mint mikor a tyúkok tojtak.
Így feküdtünk mi egymáson,
Egy utcai állomáson.
Így kerültem a hatosra,
Egy kényelmes villamosra.

Mondok akkor:" Én lelépek..."
Ám de itt is szűk a méret.
Minden utat elállottak,
Mint egy cövek, olyan holtak,
S míg magamat által rágom,
Leszakad a fél nadrágom,
Kezem, fejem, lábam remeg,
Mégis csak jók az emberek!
Végül aztán csak kibújtam,
Magamat jól kifújtam.
Így léptem le a hatosról,
Híres pesti villamosról.

Igyekezz, hogy sose késs el,
Számolj a köz-rekedéssel...!

A szerző a Prónay Pál szakasz tagja