A függönyön keresztül látom az októberi égen remegő dióleveleket, egy-egy csipkebogyóágat is odahajt a szél, olyan békésnek tűnik a szobából minden. Pedig lassan készülődnöm kell, toborzásra megyek, a magyar emberek védelmére felesküdött gárdistákhoz.

Föl kell öltözni alaposan, a hirtelen jött zimankóban hideg cseppeket vág arcomba a szél. Nemrég még nyár volt, most vizes zászlókat csapdos a borzongató huzat. Budán tegnap havazott.

A Kakukk vendéglő a régi 48-as fogadó helyén állt, ahol Kossuth Lajos is megszállt egyszer. A Pest-Budáról kiűzött volt szabadságharcosok 1870-ben kérték, a Gubacs-puszta egy részét, ahol megengedték, hogy letelepedjenek, nevezzék el Kossuthfalvának.

A vendéglőt neve most Gyalogkakukk, és most is szabadságharcosok gyülekeznek benne, mert lám, a törtélem eseményei rendre megismétlődnek.

Óceánba borított tea, aszfaltra locsolt tengernyi tej szétrugdosott görögdinnye, tőkén rothadó szőlő. Boston, Thesszaloniki, Franciaország, Magyarország. Nem is országok, embermilliók váltak a gyarmatosítók áldozataivá. Ismétlődnek a mesterségesen támasztott „válságok”, amelyek háborút hoznak, s egyeseknek szinte elképzelhetetlen gazdagságot.

Ahogy a meghívott vendég, dr. Szilárd István fogalmaz, a sátáni hadak indultak el ellenünk. Nemcsak ellenünk, mindenféle isteni értékrenddel szemben, hozván magukkal a romlást, az erkölcstelenséget, amely megnyilvánul gyermekek megrontásában, uzsorában, mások rabszolgakötélen tartásával.

Tönkretesznek mindent, és más esélyünk nincsen, itt, Magyarországon, csak az egymás karjába kapaszkodás. Mert mételyeznek televízión, óriásplakáton, írott sajtóban, betelefonálós műsorokban.

Kiereszteni a gőzt egy kicsit egyenként, akkor talán néhány órás nyugalom, és a megtett kötelesség csalóka látszata megkönnyíti a lelket.

Ettől nem lesz jobb. A gárda tálcán nyújtja a segítséget az összefogódzásra, közösséget biztosít egymás megsegítésére, amelyre egyre égetőbb szükség van, hiszen lassan a saját országunk ajtói zárulnak be előttünk.

A zászlókkal feldíszített teremben nincs sok vendég, a kezdet kezdetén négyen ücsörögtek négy asztalnál, számuk később talán tizenötre nő. Mindenki feszült figyelemmel hallgatja a beszélőt, bólogatnak, van közöttük volt MIÉP-tag, Kéthly Anna szellemisége után sóvárgó, magát balodalinak tartó szociáldemokrata. Ő most Liège-ben él, de innen származik, akcentus nélkül beszél. Milyen különös, még neki is meggyűlt a baja egy Sztojka nevezetűvel, úgy látszik Belgium sincs elég messze a veszedelemtől.

A politika beemelte soraiban a köztörvényes cigány bűnözőket, és kitanította őket arra, hogyan szítsák a haragot a cigány és a magyar között.

Tatárszentgyörgy volt az a hely, ahol a Magyar Gárda először megjelent, hogy figyelmeztesse a durvuló cigányságot, nem lesz ez így jó!

Azután hosszú ideig nem követtek el egyetlen bűncselekményt sem. Az uszítók felfigyeltek a túl nagy csöndre, a gárdára ráeresztették a bírósági hiénát, később – milyen furcsa - Tatárszentgyörgyön cigányok estek áldozatul az erőszaknak. Nem olyanok, akik másfél kilós aranyláncot és szamurájkardot hordanak, hanem dolgozó cigány ember és gyerek.

Kinek az érdeke?

Az egymásnak feszülő indulatokat szító, az országot megkaparintani akaró idegené.

Ez erőszak, amely ellen nekünk is erővel kell szembeszállnunk.

Mindenki egyetért, kérdeznek, Szilárd István kimerítően és okosan válaszol.

Néhányan az asztalokra kirakott apró pereceket rágicsálják, mások Potyka bácsi almáit, amelyeket a saját kertjéből hozott.

Én nem tudok olyan szépen beszélni, mint Szilárd István, kezdi, mire közbekottyint valaki, de annyit igen! Nevetünk. És nem is vagyok más, mint egy egyszerű, nacionalista magyar, mert a nacionalizmus nem bűn, hanem erény. Tizennyolc éves voltam, amikor a bíróság elé kellett álljak, úgy, hogy azt sem tudtam, mivel vádolnak. Vagyis mondták, de nem értettem. Hazaárulás, klerikális propaganda, lázítás, népellenes cselekmény és kémkedés. Nem csináltam Én galambocskáim egyebet, mint ministráltam néhány fillérért, harangoztam a templomban, segítettem a piacról hazavinni az asszonyoknak a kosarat, kaptam egy zsíros kenyeret érte. Anyám akkor Angliában élt, néha küldtem neki egy levelet. Tán ez volt a kémkedés. Népbíróság elé állítottak. Jobbról ketten, balról ketten, meg középen egy. Lent a Kohn meg a Grün néni horgolt, ahogy sorolták a vádakat, időnként kérdeztek: bűnös? A nénik felneszeltek, bűnös, mondták, és folytatták a terítőt. Halálra ítéltek.

Bogár Imre volt a hóhér. Felléptem a dobogóra. Ne félj, úgy csinálom, hogy ne fájjon. Féltem. Aztán jött két ember, és azt mondta, megváltoztatták az ítéletet életfogytiglani kényszermunkára.

Én azt mondom nektek világéletemben gárdista voltam, és úgy is halok meg.

A mai gárdisták is így gondolják, és hívnak a soraikba. Azon melegében öten töltik ki a jelentkezési lapot, és egyvalaki szeretne pártoló tag lenni. Aki Kolozsvárról érkezett, érdeklődik, neki is lehet-e?

Még hogy lehet-e? De még mennyire! Hiszen Székelyföldön is van már Új Magyar Gárda, minél többen, és minél több helyen vagyunk, annál jobb.

Valaki feláll az egyik asztaltól, és bemegy a mosdóba. Kevéssel később egy hegedűvel bújik elő.

Cincogni kezdi a Himnuszt, felállunk, énekeljük mindannyian. Az elmúlt három évben nagyon sokszor énekeltem a Himnuszt, többet, mint bármikor életemben, de hegedűszóra istenuccse nem. A nyitott ablakon keresztül jól hallani az utcán is. Aztán a Székely Himnusz következik, tudja mindenki, a tizenéves gyerek is.

A pesterzsébeti szervező lezárja a hivatalosnak nevezhető részt: Adjon az Isten, mondja, mire felharsan: Szebb jövőt!

Kint kék villogás, nem, nem rendőr, csak egy gépkocsi riasztóizzója. Ma nem küldtek ránk senkit.

Egy bajtársunk érkezik, ma a rendőrségen volt, beidézték a szentendrei avatás miatt.

Szabálysértést akartak a nyakába varrani de ő ezt nem ismerte, nem ismerhette el. Annak rendje és módja szerint panaszt tett. A fiatal nő, a kihallgatás végeztével kikísérte a kapuhoz. Érdeklődött, miféle tagjai vannak a gárdának. Mifélék? Mindenféle. Kertészmérnök, kutyakiképző, mérnök, kőműves, egyetemista, bádogos. Miért, szeretne belépni? Azt nem, hőköl vissza az ifjú hadnagy.

És magának is azt tanácsolom, ne menjen máskor ilyen helyekre, mert csak bajt csinál.

Bajt a „rendőrség” csinál, válaszolt a bajtársunk, amikor áthágja a törvényt, meg a bíróság, amely törvényt sértő ítéletet hoz.

A hadnagy zavartan néz.

Nézze, ha egy társaság összejön, és minden hétfőn pókerezik, mert ők ezt szeretik együtt csinálni, hát alakítanak egy baráti kört, és kártyáznak. Ha nem fizetik ki a helyiség bérleti díját, akkor ki lehet őket onnan hajítani, de a társaságot feloszlatni nem. Majd elmennek Pali bácsihoz, és ott pókereznek tovább. Ebbe sem a rendőrségnek, sem a bíróságnak beleszólása nincsen, ahogy a Magyar Gárdát sem oszlathatják fel, mert ez is ilyen társulás, szabad akaratból egy cél érdekében jön össze, és ha ez a cél a magyar ember megsegítése, hát az ellen senki tisztességes embernek kifogása nem lehet.

A hadnagy néz, jónak mondja, válaszol, hát én nem is tudok pókerezni.

Ajjaj!

Ebből is látszik, itt nagyon gyorsan rendet kell teremteni a fejekben, hogy aztán rend legyen az országban is. Addig is toborozni kell, harcolni, majd igazságos törvényt ülni, s ha talpra álltunk, ráérünk megtanulni pókerezni.

Kucsera Zsuzsa