Aggódó hang kérdezi, mi van Vona Gáborral? Ha én azt tudnám! Tíz órakor elnyelte őt a Teve utcai monstrum, azóta semmi hír.

Várunk. Gyülekeznek a kamerák, félkörbe állnak a bejárattal szemben, ahol kisebb kommandónyi „rendőr” vigyázza a forgóajtót.

Várunk. Már ötpercenként nézem az időt, nemsokára egy óra.

Egyszer csak nyüzsgés támad, megjelenik Vona Gábor és Gaudi-Nagy Tamás. Reflexszerűen indulnék oda, de nem lehet, mert öltözködnöm kell.

Felvesszük a gárdistamellényt, és megállunk a sajtótájékoztató helyszínétől öt méterre. A rendőröknek leesik az álluk, pislognak, mint béka a miskolci kocsonyában, de nem sokáig. Azonnal megindulnak, és igazoltatásba kezdenek. Van közöttünk négy nyolc-kilenc év körüli gyerek, kettő sünt szorongat.

A leánykáé gyerektenyérnyi, hátán valami kékes szösz, a kis Hancziké meg sárga, akár az In-kal Security felirata.

Az első sorban áll, nyomkodja a sünt, az meg visít. A parancsnok nézi, lehet, hogy gyerekkorában is jobban szerette gumikacsát, de látszik rajta, életében nem utált még gyerekjátékot ennyire.

A tájékoztatónak vége, addigra már eljárás alá vont személyekké változtunk. Elküldtek a sarokba, a fák alá, nem olyan nagy baj, kicsit hűvösebb.

Vona Gábor és Gaudi-Nagy Tamás odajönnek hozzánk.

Valami egyezkedés folyik, nem hallani semmit. A sárga sün megtette hatását, a gyerekeket is „igazoltatják”. Vona elképedve nézi, szól Gaudinak, kisvártatva ez az akció befejeződik.

A parancsnok ideges, megkéri Vona Gábort és Gaudi-Nagy Tamást, hogy távozzanak, mert amiért itt voltak, az már befejeződött, itt tartózkodásuk okafogyottá vált.

Jó, de akkor ők is jönnek velünk, mondja Vona. Azt már nem! A parancs az, hogy ők ketten távozzanak, az eljárás alá vontak meg maradnak, és kész.

Amúgy menjünk hat méterrel hátrébb. Túl sokáig főttünk a napon, szagunk lehet, gondolom. Vona Gábor kilépi a hat métert, és lecövekel. A hátán is látszik, ha kell, itt ver gyökeret, de nem hagy magunkra minket. A fenyegetést, hogy beviszik, elereszti a füle mellett.

Állunk, és megint várunk. Kamerák vesznek körbe, készülnek a felvételek, amit soha nem adnak majd le sehol a „közszolgálati” televíziók.

Az emberek ordítoznak, firtatják a rendőrök nemzeti hovatartozását, néhányuknak tippjük is van erre nézve. Aztán ajánlatot is tesz valaki, szeptemberben a melegfelvonulást nyugodtan biztosítsák belülről, senkinek nem fog feltűnni.

A dolog érdekes, senki nem tudja, mi lesz, ám nem tart sokáig.

Hagyják el a helyszínt, utasít a parancsnok. Mindannyian, pontosít Vona. Igen, mindannyian.

Akkor mehetünk.

Egy tévé riportere, vagy mit tudom én, kicsoda, a nagy Hanczikhoz fordul, felvételt készített a gyerekről, és hozzájárulást kér, hogy leadhassák. Adják, mondja Hanczik. Még egy kérdés, kitakarjuk a fiú arcát? Hanczik megütközve néz: micsoda? Én büszke vagyok arra, hogy ilyen fiam van!

Ahogy visszanézek, látom, hogy egy szakasznyi rendőr ácsorog az alatt a fa alatt, ahová minket parancsoltak.

Talán egy kis gárdalevegőre vágytak. Én tudom, jót tesz az!

Ahogy hazaértem, olvasom az interneten, hogy Vona Gábort rabosították. A hírre megállt az eszem, és percekig tartott, amíg sikerült újraindítanom. Pontosan fogalmazott a Barikád, amikor jogeszűtlen eljárásról írt.

Ez ma a „rendőrség”. A jobbikos zászlót felcsavartatják, a gárdistákat ütik-verik, a ferde hajlamúak vonaglását meg ölelő karokkal veszik körül, és vigyázzák, mint a hímes tojást. Záp pedig az!

Bűzlik az egész, mert rothad. Márciusi új szelek kellenek már ide, mert orrfacsaró itt minden.

Majdnem minden.

Itthon nem mertem elmondani a sünöknek, ami történt, mert még szégyenükben elbujdosnának.
őket nem zaklatom ilyesmikkel, rendes sünök, de a kutyafáját a magyaroknak, most aztán már igazán ideje kimondani, hogy elég volt, mert ha itt még büdösebb lesz, nagyon sokáig tart, míg kiszellőzik! 

Én meg szeretném még megérni!