Komárom felé tartunk, ahol a Jobbik félpályás útlezárással tiltakozik a felvidéki magyarok jogainak újabb súlyos megsértése miatt. A multibirodalom tájékán járunk, a szépséges Törökugrató környéke olyan, mintha valami bumfordi óriáskölök dobálta volna szét csúf, szürke játékkockáit.
Ahogy a betonkolosszusok elmaradnak, minden szebb. A kukorica még lábon, némelyik tábla még zöldell.

A Vértes is gyönyörű, és munkaerőben gazdag. Két szorgalmas teremtést épp most kapcsol le a rendőrség, a számat is eltátom, ilyen még létezik? Azt hittem, a hatalom kizárólag ellenünk és a nemi szereposztásban eltévelyedettek oltalmára tartja őket. A mesterség űzői  távolabb is szép számban várakoznak bevetésre az árnyas fák alatt, ők egyelőre háborítatlanul. Egy völgyből füst száll az égre. Furcsa füst, nincs szaga. Nem is füst az, tank tör elő a föld alól egy száraz betonteknőben, annak a pora száll.

Kurvák és tankok. Magyarország, 2009.

Komáromban semmi jele a tüntetésnek, igaz, még csak háromnegyed három. A fagyi aromás porból készült, a kávé kicsivel jobb. Fogalmunk sincs, mit kell tennünk, de aztán alakul a dolog, már sorakoznak a jármûvek, beállunk a sorba. Zászlók lengenek, Árpád-sávosak, címeres piros-fehér-zöldek. Autók jönnek és mennek, a rendszámok zömmel szlovákok, de látok magyart, osztrákot, németet, meg olyat is, amilyet még életemben nem. Figyelem az arcokat, a legtöbbje közömbösnek látszik. Van, aki biztat. Egy gépkocsiban nõ int le valakit, hangjában leheletnyi akcentus: Te csak maradjál csöndben! Válasz lehet valami dörmögésre, amely velünk kapcsolatos.

Elindulok a hídon, megnézem, miféle szörnyeteg állja útját a másik oldalra igyekvőnek. A hátam mögül szólnak, helyet kér egy kerékpáros. Megköszöni magyarul, aztán még hozzáteszi: gyakujem. Biztos, ami biztos. Hátha szlovák volnék. Annak is kijár a köszönet, ha megérdemli. A híd közepén megállok, és várom a rémet. Legkevesebb egy hétfejű sárkányra számítok, de az bebújt a mesékbe, és sehogy sem akar rám rontani. Egy autóülésen macskányi kutya ugat olyan hangon, mint aki rozsdás kekszet ebédelt. Ez a legijesztőbb élményem itt, a Duna fölött.

Sólyom László szerintem képzelődött, amikor azt hitte, van mitől tartania, ha ő át akar menni. Vagy én képzelődöm, amikor azt gondolom, Sólyom Lászlónak tényleg ez volt a szándéka. Mert Sólyom László ilyenkor nem Sólyom László, hanem maga Magyarország. És õ megmutatta országnak, világnak, hogy Magyarország a legkisebb rugódozásra meghátrál. Ez az üzenet. Szinte látom, ahogy a gazdi megveregeti a vállát.

Átérek a túloldalra, két tagbaszakadt férfi ácsorog talpig feketében, hátukon óriási felirat: POLICIA.
Rendőrautó fordul északnak, nincs rajta fölirat, nem ígérnek szolgálatot és védelmet. Csak éppen péppé verik a magyar szurkolókat, és nem sietnek felderíteni az igazságot, ha a Felvidéken magyar lányt ütnek-vágnak mert az anyanyelvén mert szólani.

Vona Gábor is szóvá teszi ezt a sajtótájékoztatón, ahová hajszálpontosan érkezett. Orra alatt két mikrofon, mindkettőn szlovák felirat. Magyar egy sem. Mit remél Vona Gábor az ilyen tüntetésektől? Arra szolgálnak ezek, és nem csak itt, hanem több helyütt, hogy ne hagyjuk elaludni az ügyet. Fico és Slota arra számít, hogy állandósult támadásaik kifullasztanak, fásulttá tesznek. Afféle horgászmutatvány volna, addig fárasztani az áldozatot, amíg az feladja a küzdelmet. Akkor ki lehet emelni éltető és megtartó közegéből, az anyanyelvéből, és nem képes többé küzdeni a megmaradásért. Ezt nem hagyjuk. Magyarország mindig köteles kiállni a magyar emberek mellett, akárhol éljenek is. Mi mindig befogadó nemzet voltunk, és békességgel megfértünk mindenkivel. Türelmesek voltunk, talán túlzottan is. Volt-e bármilyen nép, amelynek tagjai nem használhatták a saját nyelvüket, nem élhettek szokásaik és hitük szerint? Nem. A Szent Korona országát szerette is, szívesen élt benne, lett légyen az tót, horvát, kun, akármilyen. Magyarország cselekedett-e valamit Szlovákia ellen? A válasz egyértelmű nem. A mi országunk ártatlan. Akik ezeket az indulatokat szítják, azok a globális nagytőke háttérben sunnyogó képviselői, akik a szálakat előzetes terveik szerint rángatják, s akik nem lesznek kíméletesek senkihez, akiknek a javait önmaguk számára kiszemelik. Ezt még megtapasztalhatják azok is, akiknek mi sohasem ártottunk, mégis minket marcangolnak.

A Jobbik védi a magyar érdeket, és ebből nem enged. Hogy meddig hajlandóak elmenni? A helyzet mindig önmagától adódik, s amíg az megkívánja, addig. Pillanatnyilag szlovák térfélen pattog a labda, az államfő kitiltása Komáromból ugyanúgy politikai botrány, akár a nyelvtörvény. A Jobbik egyelőre az Európai Parlament torkának tud nekiugrani, de jövõ tavaszon fordulhat a kocka.

A tévés hölgy köszöni a választ, odébb vonulnak a kamerával, megigazítja a toalettet, barna póló, bõ, térd alatt összevarrt barna bugyogóval, aztán hadarni kezd szlovákul. Olyan, mint amikor sebes kézzel kukoricát morzsolnak, és a szemek egyhangúan peregnek egy pléhedénybe.

Vona Gábor nem megy el. Ha valaki kérdezni akar, lehet. Odasereglenek az emberek, barátságos, kötetlen beszélgetés kezdődik. Szó esik családról, jövőről, adókról. Arról, hogy mitől fuldoklik ma Magyarország, a Jobbik hogyan tudna segíteni. A hivatalos közbeszéd ellenszelében alig hallatszik a szó, a párt minden televízióban nemkívánatos elem. A hír Tv-ben, de még az Echóban is letiltották. Amióta Betlen János megkapta Vonától izraeli beutalóját, azóta az MTV 1 sem vágyik őt meghallgatni. Persze meghallgatni addig sem óhajtotta, a kampányidőszakban a párt állásfoglalásáról, Magyarország képviseletének módjáról és a programról senki nem szeretett volna beszélni, hét percből öt olyasmik firtatásával telt, amelyekhez sok mindennek köze van (nagyon is!), de ehhez, akkor nem.

Mikor kezd a Jobbik kampányolni tavasszal? Vona a kérdezőre néz: Tavasszal? Holnap! Nincs pénz, nincs országosan fogható televízióadó, nem marad más lehetőség, mint az internet és a személyes kapcsolat. Ez utóbbi a legerősebb. Ezt nem tudja már rajtunk kívül senki. Mert az emberek kérdeznek, és csak igaz embereket zárnak a szívükbe. Vona Gábornak nincs mit rejtegetnie, nem lopott, nem csalt. Most még könnyű, de lesz nehezebb is. A legnagyobb félelem, amikor sokan lesznek. A parlamentbe bejutókat még szemmel lehet tartani, de amikor már az önkormányzatoknál országszerte lesznek hivatalosan jelen, akkor nehezebbé válik a dolog. Beépített emberekkel is számolni kell, ez szinte kikerülhetetlen. Egy ideig szép is, jó is, okos is. Aztán valami megvesztegetési ügybe bonyolódik, szándékosan. Na, az lesz nehéz, de megpróbáljuk kivédeni az ilyeneket.

Elszámoltatás? Meglesz, ha rajtunk múlik. Egyelőre kétesélyes a dolog, vagy ők kerülnek börtönbe, vagy mi. A Fidesz? Mindenben együttműködünk a Fidesszel, ha az a magyar nemzet sorsának javítását célozza, és mindenben szembeszállunk, ha akadályozza elcsalt vagyonunk visszaszerzését, népünk kiszipolyozásának megállítását. LMP? Ez egy új párt? Igen, mondja Vona, egy új kis SZDSZ. Többen kuncognak.

Beszéd közben látom a tenyerét, gesztusaival felfedi. Nincs mit takargatnia. Rajta biztató jelek, dacára mindannak, amire számítania kell ebben a végsőkig bemocskolt világban. Minden aljas módszert bevetnek. Először fasisztáznak, nem jött be. Betiltanak, nem jött be. Lehet, hogy bebörtönöznek, aztán megpróbálnak eltüntetni a föld színéről. Minden kitelik tőlük. Én éppolyan ember vagyok, akár ti. Addig küzdök Magyarországért, amíg lélegzem. Ahogy ti is, teszi még hozzá. A Tesco parkolója tele. Amikor az kong, akkor már jó úton járunk. Lejárt az idő, mennünk kell.

Az égen olyan a hold, mint ükanyám verte, foszladozó csipke. Vajon hányszor kél és száll alá, Magyarország felvirágzásáig? Mert gróf Széchenyi Istvánnak igaza kell, hogy legyen. "Magyarország nem volt, hanem lesz."