A "dárdanap"

Jó, nem dárdanap, dandárnap. Feri bajtárs keverte össze a gárdát a
dandárral, lett belőle dárdanap.
Nekem tetszett, még akkor is, ha reggel ötkor kellett felkelni miatta.
A buszban meleg van, nem baj, gondolom, fázom ma én még eleget. Fene a
jóstudományomba,  megcsalhatott volna.
A gárda Pest megyei és budapesti századai gyülekeznek, hogy kicsit
rendet vágjanak maguk között.
A lehajtónál megállítanak, akkora a sár, hogy a busz nem tud
beevickélni. A bolt előtt leszállunk, a napi bevásárlásból
hazaigyekvők ugyancsak eltátják a szájukat, amikor meglátnak minket.
Egy asszony megtorpan, bámul, a megszokott reggeli zsömle mellé itt a
meglepetés. Erre nem számított. Nézem az arcát, a meghökkenés után,
mintha hajnal hasadna, elmosolyodik. Rájött, kik vagyunk.
Az eső nem szűnik, az út menti árok patakká nevezte ki magát,
lúdbőrzik a háta. A fű lefeküdt a földre, lépteink nyomán vizek
bugyborékolnak. A szél is fúj, zúg, mint egy mennybéli malom.
A lovak karámja üres, szalmaágyon tó hullámzik, vert arany és sápadt
veres. A fák fekete törzse közt rubintok és smaragdok bujkálnak,
itt-ott szőke sás hajladozik.
A vakondok ezüstszín rögöket fordított ki a földből halott füvek
aranyával körbeszőve.
Szép.
Sorakozó. Hármas oszlop. Hátizsákok a földre, tetejükbe sátorponyva
kerül, ne ázzon el a benne lévő holmi.
Futólépés, te jó ég, én már évek óta a busz után sem futok, a sapka a
szememre borul, de levenni nem lehet, az ég egyre ontja magából a
hideg esőt. Most jövök rá, hogy vesém is van, eddig nem tűnt föl, de
most az oldalamat és a hátamat szaggatja valami fájdalomféle. Nyamvadt
vagyok, veszem tudomásul, milyen jó lett volna, ha húsz esztendővel
hamarabb kell szaladnom bakhátas réteken, kevésbé meggyötört bokával
és térddel.
Lemaradok, sastollak repdesnek a szemem előtt: a csendőrség. Ha rájuk
nézek, mindjárt megmelegszik a szívem, most különösen jól jön, mert
fázom.
Jobbra át, balra át, hátra arc, lépés indulj!
Nóta. Na, ez nekünk nem megy. Egy van közöttünk, aki igazán jól fújja,
szerencsétlenkedünk, nyiszorgunk, de az eredmény siralmas. A boci boci
tarkát javasolja valaki, az menne is, de nincs hozzá elég kurázsi.
A ruhám már teljesen átázott, a szél nagy tenyerekkel hátba ver, az
ujjaim mintha elvesztek volna, talán már nincsenek is.
Erika úgy vacog, hogy a zsákjában tájfunt játszik a palacknyi víz,
Ákos orráról csöndben csepeg a lehulló eső.
Az Új Magyar Gárda. A szeretteim. A hazám reménysége.
A tiltott, a megfojtani való, a szélsőséges rasszistafasisztasoviniszta.
Nem úgy, mint a European Gendarmerie Force. Az a szívjóság maga. Nem
tetszik valami? Kuss legyen! Az EU-csendőrségnek megszállási joga van
az Európai Unió bármely tagállamában!
Nem tetszik Gyurcsány, nincs ínyedre Mesterházy? Ha az Európai Uniónak
tetszik, neked is tessék! Ha nem, hát magadra vess, a European
Gendarmerie Force ugyanúgy kilövetheti a szemedet, kitekerheti a
nyakadat, ahogy a "rendőrség" eddig is, de tőlük még számon kérni sem
lehet majd semmit.
"A European Gendarmerie Force - az Európai Csendőri Erő széleskörű
bevethetőségének a jogalapját a Lisszaboni Szerződés teremtette meg,
melyet a magyar (?) Parlament tagjai szinte olvasatlanul és
szolgalelkűen ratifikáltak - kiszolgáltatva ezzel hazánkat az idegen
katonai beavatkozásnak."
Az eső meg egyre esik. Vigyázzállás, hallom, nagyon igyekszem, de
citerázom minden ízemben. Próbálok úrrá lenni rajta, de a hidegrázás
csak kacag, és beveszi a gyönge várat.
Az EU-csendőrségből egy szemvillanás alatt kihajítanának, de az Új
Magyar Gárda megtart engem. Mert nem lenne baj, ha tudnék harminc
kilométert futni, lenyomni négyszáz fekvőtámaszt, de nem ez a lényeg.
A fontos a szív, a lélek megtartó ereje, amellyel szembeszállhatunk
százezer EU-zsoldossal.
A gyerekeinkért. A barátságért, a szerelemért, a perpatvar utáni
kibékülésért; az emberi életért.
Lajostól egy kis szilvóriumot kapok hazafelé, hálából a kocsija ülésén
kisebb tócsát hagyok.
Nincs egyetlen ruhadarab sem rajtam, ami ne volna vizes. Mire lehántok
magamról mindent, kisüt a nap, és mintha zimankóról a világ sosem
tudott volna, csiripelnek a madarak, és szerelmes éneket óbégatnak a
macskák.
A jácintok, nárciszok feltörnek a földből, zöld ujjaikat nyújtogatják
az égnek. Mert a virágnak megtiltani nem lehet, hogy nyíljon, mikor
eljő a szép kikelet.
Adjon erőt nekünk, hogy az Isten és a természet egyazon akarata:
illatokkal, párákkal, okos munkával, gyermekkel és mesékkel teli
teljessége legyen az életünk.
Ha nagyon akarjuk, megkapjuk!

Szebb jövőt!

Kucsera Zsuzsa